„Jelenleg mindkettőnket köti a szerződése, és szerintem boldogak vagyunk a csapatainknál” – mondta Vettel a német RTL-nek.
„Ahogy már korábban is mondtam, el tudom képzelni, hogy egyszer egy vörös autóban üljek. Ki tudja?” – teszi hozzá Vettel.
Sebastian Vettel is elismeri, hogy Monzában igazán „nagyszerű érzés” lehet nyerni egy olyan csapattal, „mely hatalmas történelemmel” rendelkezik.
„2008-ban egy ehhez hasonló élményem volt, amikor a Toro Rosso-val nyertem, és az is fantasztikus volt. Remélem, hogy még sok év áll előttem a Forma-1-ben, és majd meglátjuk, mi történik” – fogalmaz a címvédő.
Ezalatt Alonso ismét megerősítette, hogy szívesen látná Vettel-t a csapattársaként, annak ellenére, hogy nem hivatalosan mindketten elsőszámú versenyzők:
„Miért ne? A csapatoknál nincs olyan ember, aki ne szeretné azt, hogy két jó versenyzője legyen” – válaszol Alonso.
„Úgy tűnik, hogy Vettel az elsőszámú a csapatnál, de ezt nem én mondtam. Ugyanez a helyzet Felipe-vel és velem. Ugyanazokkal a feltételekkel versenyzünk, és a szezon során az egyik vagy a másik jut előnyhöz.”
„Kívülről úgy tűnhet, hogy van egy segítő és egy vezér, de a csapatnak jobb, ha van két top versenyzője, mert nagyobb az esély a világbajnoki cím elhódítására” – fejti ki Alonso.