Az ESPNF1 arra keresi a választ, hogy vajon visszatér e a 80-as és a 90-es évek gyakorlata, amikor is némi pénz ellenében bárki Formula-1-es versenyzői ülést vásárolhat magának.

A rajtrács mind a 24 pilótájának a története más és más, vannak, akik a tehetségük révén és vannak olyanok is, akik a pénzük miatt kerültek be a Formula-1-be, és úgy tűnik, hogy ez utóbbi kategória tagjai egyre többen és többen lesznek. A Formula Money információi szerint 2010-ben a csapatok összesen 130,85 millió dollárt költöttek pilótáik fizetésére. Ez nagyon szép összegnek tűnhet, azonban ennek a pénznek a 72%-a öt pilóta – Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Jenson Button, Felipe Massa és Michael Schumacher - zsebébe vándorolt. A lista élén Fernando Alonso áll, aki 40 millió dollárt keres évente, és ezzel hosszú idő óta a legjobban fizetett pilóta. Mások azonban kevesebbet keresnek, vagy éppen hogy ők fizetnek, esetleg némi szponzori támogatással segítik meg a csapatukat. Ez nem új jelenség, de 2005 és 2010 között egy rövid időszakra gyakorlatilag teljesen eltűntek a fizetős pilóták a Formula-1-ből. De akkor miért tértek most vissza?

Egyrészt az új kis csapatok megjelenése miatt, akik nem tudnak, vagy akarnak nagy pénzeket fizetni a pilótáiknak, sőt inkább ők szeretnének némi pénzt leakasztani a versenyzőikről, vagy azok szponzorairól. A legszegényebb új istálló kétségkívül a HRT, akik összesen 16 millió dollárt sajtoltak ki a pilótáiktól 2010-ben, az ebben való ügybuzgalmuk során néha nehezen is sikerült összeválogatniuk az aktuális pilótafelállásukat. A HRT az idei évvel kapcsolatban sem titkolta elképzelését, hogy bizony a legtöbbet fizető pilótáknak adja ki a szabadon lévő üléseit, aminek árra a csapat elképzelései szerint olyan 10 millió dollár körül lenne. Az első hely tegnap már hivatalosan is elkelt a 8 millió dollárt perkáló indiai Narain Karthikeyannak. A Virgin pedig például még a tesztpilótai széket is dollárosította, a spanyol Andy Soucek 1,4 millió dollárért lett a csapat teszt és tartalékpilótája, de ő hamar lelépet a csapattól, mert a Virgin nagyon szűkös lehetőséggel akarta kiszúrni a szemét.

2010-ben azonban meglepő módon nemcsak a kicsik, de a nagyok is a pilóták által nyújtott szponzorpénzek bűvöletébe kerültek. A Renault-nál igen elégedettek voltak Vitalij Petrovval, akit annak ellenére további két évre megtartottak, hogy az orosz 109 ponttal szerzett kevesebbet 2010-ben, mint csapattársa Robert Kubica. Az ok egyszerű, 15,5 millió dollár, amiből 10 millió Petrov apjától érkezett, az orosz fiú ázsióját később a csapatostól sereglő orosz szponzorok pedig a pályán elért eredményeknél is nagyobb mértékben növelték. Petrov nem tehetségtelen, de az első szezonja alapján kijelenthető, hogy nem biztos, hogy a mezőny egyik legjobb csapatában a helye, így ő ékes bizonyítéka annak, hogy manapság valaki egy kis tehetséggel és nagy pénztárcával bizony messzire juthat. Petrov példája pedig ragadós lett, és a fiatal pilóták igen komoly pénzeket megmozgatva gyakorlatilag elárasztották most már nemcsak a sereghajtók, de a középmezőny alakulatait is. A mexikói Sergio Perez a hírek szerint a Telmex 10 millió dolláros támogatásával a Saubernél landolt, míg a Williamsnél Pastor Maldonado horribilis szponzori támogatásával és egy 4 év alatt csak összekapart GP2-es bajnoki címmel, az alsóbb sorozatokban mindent megnyert és a Formula-1-ben is egyből pole pozíciót szerző Nico Hülkenberget ütötte ki a nyeregből. Egyes források szerint Maldonado 15 millió, más források szerint 36 millió dollárt visz a Williams csapathoz, ami azért volt égetően fontos a csapatnak, mert szponzorai, az RBS, Philips, McGregor és az Air Asia távozása miatt 2011-ben 44 millió dollártól esnének el.

A jelenlegi fizető pilóták mentségére legyen mondva, hogy nagy részük Petrov, Perez, Maldonado és a korábbi HRT-és Bruno Senna, mind, mind meggyőző önéletrajzzal és GP2-es futamgyőzelmekkel érkeztek, vagy érkeznek, és mindegyiküknek meg lett volna előbb vagy utóbb a lehetősége a Formula-1-be való bekerülésre, a mögöttük álló szponzori háttér inkább csak meggyorsította ezt a folyamatot. A 80-as és a 90-es években azonban valóbban kritikán aluli pilóták is bekerültek a pénzüknek köszönhetően a Formula-1-be. Ki ne emlékezne például a japán Taki Inoue produkciójára, aki bár pontot nem szerzett, de kétszer is balesetbe keveredett a biztonsági autóval (1995 Monaco és Magyarország), vagy Pedro Dinizre, akit a szerény tehetsége ellenére, apuka pénze és szupermarket hálózata hat évem és 99 futamon keresztül tartott a Formula-1-ben.

A probléma tehát nem az, hogy vannak fizetős pilóták, hanem az, hogy a pénzük nem mindig áll arányban a képességeikkel, de az igazi tehetség pénzzel vagy a nélkül mindig megtalálja az utat az F1-ben. Végül is a hétszeres világbajnokot, Michael Schumachert is 150 000 dollár juttatta be a Formula-1-be és a Jordan vezetői ülésébe 1991-ben, ami jó befektetésnek bizonyult, hiszen majd 3000 szeresen megtérült a következő 20 év alatt.