Hol úszhatott volna el a 2010-es bajnoki címe Vettelnek?2010.12.14. 21:22, Lady Véé
Sebastian Vettel világbajnoki győzelmét annak köszönheti, hogy négy világbajnoki ellenfele döntő pillanatokban pontot veszítettek. A pontveszteséghez néhány -, utólag - kulcsfontosságú pillanat is hozzájárult.
Minden versenyen egyenlő számú pontokat osztanak, így a melbourne-i versenyről a negyedik helyen kiesni ugyanolyan veszteség, mint Interlagosban a negyedik helyről búcsúzni.
Azonban a különbség a szezon második felében alakult ki. A világbajnoki harc éleződött és komoly pontveszteség, vagy pontelőny sokkal jobban láthatóvá vált.
A 2010-es világbajnoki címért folytatott harcban, aki Bahreintől Abu Dhabi-ig végigkövette a szezont, senki sem felejti el a sietséget, mellyel mindenki előnyt próbált kialakítani. A bajnoki címét öt pilóta volt esélyes és míg csak egy győzhetett végül, mindannyian megérdemelték volna a sikert. Ötrészes sorozatunk befejező részében bemutatjuk a bajnok, Sebastian Vettel kritikus pillanatait, ahol akár a világbajnoki címet is elveszíthette volna.
Sebastian Vettel - Ami jól sikerült
Abu Dhabiban minden másképpen alakulhatott volna - Webber talán ha a pole pozícióból indul, vagy ha a Ferrari más stratégiát követ - akkor talán most arról beszélnénk, hogyan úszott el Sebastian Vettel 2010-es bajnoki címe. Ehhez Webberrel történt törökországi balesete lehetne az 'előétel'.
De Vettel bebizonyította, a siker kulcsa a műszaki hibák okozta probléma minimalizálása mellett a pole pozíció és egy 20 másodperces előny kiautózása. Bahreinben, ahol autójának kipufogó problémáaja volt rosszul érintette, mégis sikerült 12 pontot szereznie. Silverstone-ban úgy tűnt, korai defektje miatt búcsúzik az esélyesek közül, de a biztonsági autónak köszönhetően sikerült a hetedik helyre felkapaszkodnia, Monzában pedig túlélte a fékproblémát és a stratégiai kockáztatást, a negyedik lett.
Ezek a teljesítmények talán többet érnek, mint egy lábjegyzet. De utólagosan kijelenthető, mind a négy pilóta ugyanúgy hozzájárult Vettel öt futamgyőzelméhez, mint világbajnoki címéhez.
|