A Red Bull szerint Webber világbajnok lehet jövőre2010.11.26. 20:56, Lady Véé
Az osztrák istálló főnöke, Christian Horner nem lát arra okot, hogy Mark Webber ne lehetne 2011-ben bajnok.
A Red Bull 2011-ben sem kíván változtatni a filozófiáján.
Idén mindenkit meglepett az ausztrál pilóta, aki hosszú ideig vezette a bajnokságot, ám végül csak a harmadik helyen zárta azt, noha az utolsó futamon az éllovas Fernando Alonso (Ferrari) mögött ő volt a legesélyesebb. Végül Mark német csapattársa, Sebastian Vettel ért fel a csúcsra, és dolgozta le 15 pontos hátrányát Abu Dhabi-ban.
A csapat egyértelműen 2010 világbajnokára épít, de a vezetők elmondása szerint jövőre sem lesz kivételezés a versenyzőik között. Legutóbb Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa nyilatkozott úgy, hogy Vettel és Webber 2011-ben is egyenlő bánásmódban fog részesülni.
Horner, a csapat főnöke hisz Mark képességeiben: „Nem látok semmilyen okot arra, hogy miért ne lehetne bajnok. Rettenetesen jól vezet, és idén különösen kemény évet zárt. Úgy gondolom, hogy vannak olyan tanulságok, melyekre 2011-ben építkezhet.”
„Büszke lehet arra, amit elért. Négy nagydíjat nyert, és ezen győzelmek között ott van a legfényesebb monacói siker is, nem beszélve arról, hogy egészen az utolsó versenyig harcban volt a címért.” – folytatta Horner.
„Több hónapon keresztül vezetett a nyár folyamán, és nyílván csalódás számára az, hogy nem érte el a végső célját, de úgy gondolom, hogy nagyon, nagyon jól vezetett idén. Fel fogja tölteni az akkumulátorait, és vissza fog térni 2011-ben, megtanulva a leckéket az idei évből. Ugyanolyan keményen fogja nyomni, és ugyanolyan versenyképes lesz.”
|