Olaszország: Alonso több ízben is gratulált Vettelnek
2010.11.23. 21:34, Lady Véé
A 2010-es év világbajnoka, Sebastian Vettel a múlt hétvégén szülővárosában, Heppenheimben járt, ahol a Sport Informations Dienst hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy idei egyik legnagyobb ellenfele, Fernando Alonso még nem gratulált neki. A hír hallatán azonban az olasz Gazetta dello Sport sportnapilap rögtön védelmébe vette hazája csapatának versenyzőjét, és kijelentette, hogy a Ferrari versenyzője „a sajtóban valójában több ízben is gratulált Vettelnek”.
Alonso azonban nem foglalkozik a két ország sajtója közötti összecsapással, és a Rai televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy ő már a jövőre koncentrál: „Kétségtelen, hogy nagy a szomorúság, ezzel egy időben azonban arra gondolunk, hogy hamarosan jön 2011, amikor nyerhetünk, mivel tudjuk, hogy így lehet.”
A spanyol versenyző ezt követően arról is beszélt, hogy véleménye szerint a Ferrarival közös csalódottságuk a 2010-es bajnoki cím elvesztése miatt „normális”.
„Ez történik, amikor bármely sportban második leszel: Wimbledonban, a Roland Garroson (francia nyílt teniszbajnokság), a labdarúgó-világbajnokságon, az NBA-ben – mindig szomorúságot lehet érezni.”
„2011-től sokat várok. 2009 nehéz év volt a Ferrari számára, most már azonban ismét formában vagyunk, a legrosszabbon túl vagyunk.”
Végezetül az idei bajnoki cím győzteséről, Sebastian Vettelről így nyilatkozott a kétszeres világbajnok: „Mindannyiunk közül ő volt a leggyorsabb. Tíz pole pozícióval és néhány műszaki probléma ellenére, amik pontokat vettek el tőle, ő nyert a végén.”
„Gratulálok, de reméljük, hogy a jövő év nehezebb lesz a számára” – zárta mondandóját Alonso.