Vettelnek is vonzó a Ferrari, de a Red Bullal védené meg címét2010.11.21. 20:27, Lady Véé
Alig ért fel a Forma-1 csúcsára, többen máris felvetették, hogy Sebastian Vettelnek olyan legendás csapatoknál lenne a helye, mint a Ferrari vagy a Mercedes. A Red Bull 23 éves világbajnoka ugyan tiszteli ezen istállók mítoszát, de egyelőre egy cél vezérli: jelenlegi munkaadójával megvédeni a világbajnoki címét. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint három-négy évig még biztosan a német versenyzőre építik az istállót.
A múlt vasárnap elnyert világbajnoki címével máris a legnagyobbak közé emelkedett Sebastian Vettel. A sportág történetében szinte minden olyan csúcs az ő nevéhez fűződik, ami úgy kezdődik, hogy a legfiatalabb, Jelenleg ő a legfiatalabb versenyhétvégén résztvevő, szabadedzést nyerő, pontszerző, pole pozíciós, futamgyőztes és természetesen világbajnok.
A Red Bull pilótájának már gyermekkora óta Michael Schumacher volt a példaképe - aki szinte az összes olyan kategóriában csúcstartó, amely elől hiányzik a legfiatalabb jelző -, és a hétszeres világbajnok nem is rejtette véka alá azt a véleményét, hogy Vettelből akkor lehet igazán a sportág legendája, ha valamelyik történelmi csapat színeiben is felér a csúcsra.
"Korábban azt mondta nekem, hogy különleges pillanatokat a Ferrarinál, illetve a Mercedesnél lehet átélni. Mindkét márka a Forma-1 múltját, jelenét és szinte egészen biztosan a jövőjét is jelenti. Minden versenyző titkos álma, hogy egyszer a Ferrarinál vagy a Mercedesnél versenyezzen, ám hogy ez egy napon valóra váljon, sok dolognak kell stimmelnie, ugyanis a mítosz önmagában nem elég. De ez még messze, nagyon messze van"- idézte Sebastian Vettelt a Bild című német napilap.
A 23 éves pilóta a napokban nem az esetleges átigazolásával, hanem a Pirelli abroncsok tesztelésével volt elfoglalva, ráadásul esze ágában sincs lecserélni azt a csapatot, amely gyerekkora óta segíti, és a csúcsra juttatta őt a Forma-1-ben is. "A következő célom most az, hogy megvédjem a világbajnoki címemet a Red Bull színében. Náluk megvan az, ami a Forma-1-ben elengedhetetlen a sikerhez: a megfelelő emberek a megfelelő helyen"- jelentette ki 2010 világbajnoka.
Vettel elsőszámú mentora, Helmut Marko tisztában van azzal, mekkora csáberőt jelent egy pilóta számára, ha a Ferrari akarja szerződtetni. Ám úgy véli, néha a csapaton belüli állapotok sokkal többet nyomnak a latban. "Kétségtelen, hogy a Ferrari mindig is legendának számított, és minden versenyző legnagyobb álma az volt, hogy a Scuderia leigazolja őt. Most Sebastian mégis legyőzte Fernando Alonsót a Ferrari igencsak vitatott taktikájával együtt. Igaz, nem keres húszmillió eurót, mint Fernando, de sokkal családiasabb csapat tagja, amelyik akkor sem támadja hátba, ha éppen bajban van"- fogalmazott a Red Bull motorsport tanácsadója a World Online-nak.
Persze azzal tisztában van a szakember, hogy a végtelenségig nem tarthatják meg az F1 idei világbajnokát. "Nem tudjuk tíz évre magunkhoz láncolni, hisz egyrészt nem biztos, hogy ennyi ideig jól érezné magát nálunk, másrészt ő egy nyerő típus, és semmi nem garantálja, hogy egy ilyen hosszú időszakra versenyképes autót tudunk biztosítani a számára. Egyet azonban tudunk, mégpedig azt, hogy a következő három-négy évben rá szeretnénk építeni a csapatot"- árulta el Helmut Marko.
|