Hamiltont meglepte, hogy a Red Bull csak a végén húzta be a címet2010.11.19. 16:33, Lady Véé
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton az évadzáró Abu-Dzabi Nagydíjat megelőzően ígéretet tett arra, hogy a minimális esélyek ellenére is mindent el fog követni annak érdekében, hogy megszerezze a bajnoki címet. A brit pilóta állta a szavát, hiszen már a rajt után üldözőbe vette az élen álló Sebastian Vettelt, akit többször is meg tudott közelíteni. A 2008-as bajnok helyzetét nehezítette, hogy a kerékcsere után beragadt Robert Kubica mögé, ami után már nem volt esélye megtámadni az élen hajtó Vettelt. A tizennégyszeres győztes egy futamértékelő interjúban elmondta, hogy "ez az előnye annak, ha az embernek akad néhány "plusz" csapattársa.
Lewis, egész évben harcban álltál a bajnoki címért, végül más nyert. Hogy érzed most magad?
Lewis Hamilton: "Boldog és megkönnyebbült vagyok, hogy vége. A legjobb tudásunk szerint teljesítettünk, különösen a szezon végén. Jenson és én a csúcson fejeztük be az évet azzal, hogy bebiztosítottuk a McLaren konstruktőri második helyét. Ennek tudatában elégedetten térhettünk haza. Természetesen jobb lett volna, ha már az évad elején is versenyképes lett volna az autó, de a csapat keményen dolgozott, soha nem adták fel, ezért büszke vagyok rájuk. Már várom a következő szezont, ahol remélhetőleg már az elejétől fogva versenyképes autóm lesz, hogy felvehessük a harcot az ellenfelekkel."
A második hely révén egy elfogadható eredménnyel ért véget számodra a szezon vagy úgy érzed, hogy fel tudtad volna venni a harcot Sebastian Vettellel?
Lewis Hamilton: "A verseny elején azonos tempót diktáltunk, egyformán gyorsak voltunk, különösen az első etapban. Ezt követően a Renault segített nekik egy kicsit, ugyanis lehetetlenség volt előzni. Ez az előnye annak, ha az embernek akad néhány "plusz" csapattársa."
Szerinted Robert Kubica döntötte el a bajnokságot?
Lewis Hamilton: "Ennek már nincs jelentősége. Annyit tudok, hogy nem sikerült őt megelőzni és emiatt nem tudtam Sebastiant támadni. Csak Robert kerékcseréje után férkőzhettem közelebb, de akkor már késő volt. Ez már történelem. Már a jövő évre fókuszálunk."
Volt olyan esemény az idén, amire azt mondanád, hogy ott úszott el a bajnokság?
Lewis Hamilton: "Nem, nem igazán. Talán egy kicsit későn kapcsoltunk rá."
Abban bizonyára mindenki egyetért, hogy a Red Bullnak volt a leggyorsabb autója egész évben. Meglep, hogy csak az utolsó előtti versenyen tudták bebiztosítani a konstruktőri címet, az egyénit pedig csak az évadzárón?
Lewis Hamilton: "Szerintem mindenki meglepődött, hiszen egész évben nekik volt a leggyorsabb autójuk."
Csalódott vagy, hogy Vettel elvette a rekordodat és mostantól ő a Formula-1-es legfiatalabb bajnoka?
Lewis Hamilton: "Nem, egyáltalán nem. Sebastian lett a csapat falkavezére, és fenomenális munkát végzett. Megőrizte a hidegvérét, tehát megérdemelten nyert."
Még 15 hét van vissza a bahreini versenyig. Örülsz neki vagy inkább aggaszt?
Lewis Hamilton: "Tényleg csak 15 hét? Az már nincs is olyan messze."
Az sem volt olyan régen, amikor az első bajnoki címedet nyerted.
Lewis Hamilton: "Először is szeretnék gratulálni Sebastiannak és a Red Bullnak, fantasztikus munkát végeztek. Egész évben nekik volt a leggyorsabb autójuk. Megnyerték a konstruktőri címet, majd az egyéni tabella élére álltak. Végül a leggyorsabb csapat győzött. Mi pedig jövőre megpróbálunk jobban dolgozni."
A McLaren jövőre a csúcson kezd?
Lewis Hamilton: "Ez a tervünk. Kemény lesz, de harcba fogunk szállni a Red Bull Racinggel."
|