Vulkánként törhet ki a Vettel-mánia2010.11.19. 16:23, Lady Véé
Hatalmas a lelkesedés Németországban, sokan dicsérik a száguldó cirkusz új királyát, Sebastian Vettelt. Minden idők legfiatalabb világbajnoka vasárnap hódította el a "koronát", teljesítménye előtt a fél világ megemelte kalapját. A német autóversenyzés legkiválóbb szakemberei máris arról beszélnek, hogy hamarosan vulkánként tör ki a Vettel-mánia, amely óriási lökést ad majd a sportág helyi képviselőinek. Szinte bizonyos, hogy mostantól rengeteg fiatal srác érez majd kedvet ahhoz, hogy kövesse az ifjonc példáját és próbálja meghódítani a világot.
Pedig még az idényzáró időmérője után is a kétszeres világbajnok Fernando Alonso számított az idei összetett verseny legfőbb esélyesének. Hiába indult pole-ból Vettel, a spanyol fenomén harmadik helye után távolinak tűnt a fordítás. A Ferrari azonban elszámolta magát, a boxkiállás betervezésekor csak Mark Webberre figyelt, eközben Nico Rosberg és Vitalij Petrov is a rajtnál egy helyet rontó hispán elé került.
Alonso hiába igyekezett, nem tudott előrelépni a hetedik helyről, fájó kimondani, de úgy tűnt, tehetetlen az újonc orosszal szemben. Pedig a leintés után a Renault pilótája elárulta, elengedte volna a spanyolt, semmiképpen sem akart ütközni…
Vettel pedig különösebb megerőltetés nélkül rótta a köröket az élen, simán győzött.
„Ez a legjobb, ami történhetett! Hatalmas sikertörténet Németországnak, de a Formula-1-nek is jelentős lökést ad” – jelentette ki Norbert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója.
A sokáig csak féktelen és komolytalan „bulicsapatnak” tartott Red Bull hat év alatt jutott fel a csúcsra a száguldó cirkuszban. Tavaly már második volt az istálló a konstruktőrök között, Vettelt pedig csak a szezont hat győzelemmel kezdő, később már „csak” a pontokat gyűjtő Jenson Button előzte meg. Idén előrelépett Dietrich Mateschitz istállója, a duplázás sportágtörténelmi bravúrt jelent.
Vettel pályafutását sokan segítették, de kiemelkedőnek számít az F-1-et tavaly elhagyó német autógyár segítsége. Az ifjú német ugyanis 2004-ben tizennyolcat nyert meg a német Formula-BMW bajnokság húsz futamából, majd a száguldó cirkuszba is a BMW-n keresztül került be.
„Természetesen pozitív hatása lesz Sebastian mostani hatalmas sikerének! Számos rajongója szeretné követni a példáját, mintául szolgál majd az ifjú go-kartosoknak” – mondta Mario Thiessen, a BMW motorsport-igazgatója.
Vettel F-1-es pályafutása a BMW-Saubernél kezdődött, a 2007-es indianapolisi futamon mutatkozott be, miután Robert Kubica súlyos balesetet szenvedett Kanadában. A német versenyző 19 évesen és 349 naposan szerzett pontot az Egyesült Államokban, ez F-1-es korrekordnak számít.
„Állandósult a teljesítménye, sokat tanult a hibáiból és sohasem veszítette szeme elől élete legfontosabb célját! Kimagasló tehetségét bizonyítja, hogy a go-kartból eljutott a Formula-1-es világbajnoki címig. Időközben minden szükséges dolgot megtanult, ezért vagyok biztos abban, hogy rendkívül hosszú és sikeres pályafutás vár rá az F-1-ben. Ő a csapatvezetők álma. Még sok remek pillanattal ajándékozza meg szurkolóit és magát a Formula-1-et! „ – tette hozzá Theissen.
|