Tájfunnal felérő zápor, hat év után újfent vasárnapra halasztott időmérő, könnyed Red Bull-duplázás, hibák tömkelege a McLarennél, ihletett formában versenyző Kobajasi, régi önmagát idéző Schumacher. Ha néhány szalagcímmel akarnánk felidézni a hírnevéhez méltó vasárnap reggelt hozó szuzukai kavalkádot, valahogy így tudnánk leghitelesebb összefoglalni az előttünk hagyott hétvégét. Immár matematikailag is ötszereplőssé szűkült a világbajnoki küzdelem, viszont miközben az ezer sebből vérző McLaren kiszállni látszik a harcból, Sebastian Vettel fergeteges szériája közben egyre közelebb ahhoz, hogy csapata minden támogatását élvezve minden idők legfiatalabbjaként felérjen a sportág csúcsára.

Szuzukában az óriáskerék és az összességében kialakításától kezdve változatlan, nyolcast formázó aszfaltcsík mellett egy valami változatlan, a kiadós eső nagy valószínűsége. A meteorológusok 80% eséllyel jósoltak hirtelen, nagy mennyiségű csapadékot hozó zuhét a hétvége mindkét napjára, így az élvezetesen izgalmas kavalkádban bizakodó szurkolók már dörzsölgették is tenyerüket. Ehhez képest pénteken száraz és kellemes meleg időjárás közben gurulhatott ki az aszfaltra a mezőny. Mindkét gyakorlást vitán felül a Red Bullok dominálták, kettejük közül is Vettel vitte a prímet, öt század híján 4 tizedet osztott ki a tabella éllovasának. Az osztrák istálló autóit különösképp a pálya első szektorában volt lehetetlen – egyelőre még csak elméleti síkon – utolérni, 6 tizedes fölényük láttán Felipe Massa mintegy le is mondott befogásukról. Meglepő módon mindkétszer Robert Kubica tudta a leginkább megszorongatni a bikákat, mint utóbb kiderült, a Renault versenyképessége nem volt pusztán látszat.

Miközben Alonso szájából a kincstári optimizmus szólt, a McLarennél deklaráltan bíztak az esős folytatásban. Az erőltetett, kissé összehangolatlan, hovatovább ad-hoc jelleget öltő fejlesztési dömping Szuzukára sem hozta meg a várt fejlődést, újításaik javarészét nem merték élesben kipróbálni, azok nélkül viszont ismét előjöttek az autó gyengeségei. Ráadásul a pénteki teszteket feleannyi információval tudták csak zárni, miután Lewis Hamilton még délelőtt elméretezte a Degner2 névre hallgató jobbos fordulót, alaposan összetörte versenygépét. 2008 világbajnoka zsinórban a harmadik hétvégén követett el vezetői hibát (Szingapúr ugyebár „is-is” kategória), üröm az örömben, hogy ezúttal még „időben”, még ha az új első légterelőt gyorspostával kézbesíteni is kellett egyenesen a wokingi gyárból…

Az esőért való fohász meghallgattatásra talált, leszakadt az ég a szombati napon. Más kérdés, hogy az égiek túllőttek a célon. Néhány óra alatt durván 40-50 mm csapadék hullott alá, aminek eredményeképpen a pálya vízátfolyások, ideiglenes tavacskák halmazává vált. A délelőtti tréningen még akadt két vállalkozó szellemű jelentkező (Glock és Alguersuari), hogy élesben is felmérje az aszfalt állapotát, ám ők is, majd nem sokkal később Bernd Mayländer is tanúbizonyságot nyert róla, hogy márpedig aznap lehúzhatják a rolót. Ha a Mercedes SLS a jóval nagyobb súlyával és hasmagasságával beszitál minden egyes kanyarban, a formaautókat versenyhelyzetben kiküldeni maga lett volna az életveszély. Nem utolsósorban komolytalanságba is fulladt volna a kvalifikáció, ha minden azon múlt volna, ki tud a leglassabban kigyorsítani, a legóvatosabb féktávot venni, kinek lesz mázlija, hogy épp nem úszik meg valamelyik aquaplanon, stb., stb. Irreális lett volna, ha ilyen körülmények közt került volna valaki döntő hátrányban a vb-címért harcoló kvintettből. Hiába döntött volna másként a versenyirányítás, vélhetően a csapatok egységesen a boxban maradtak volna…

Szinte napra pontosan 6 évvel ezelőtt, ugyanúgy Szuzukában rendeztek vasárnap délelőtt (magyar idő szerint nagyon-nagyon hajnalban) időmérő edzést. Több példáról nincs tudomásom. Akkor a Schumacher-testvérek indulhattak az első sorból, megelőzve a Jaguarral bravúrt felmutatni képes Webbert (pár órával később aztán meleg pillanatok elé nézett a pilótafülkében – szó szerint) és a hazai közönség előtt vitézkedő Hondákat.

A felhőrengeteg noha másnapra elillant, nem maradt nyom nélkül. A McLaren háza táján ugyanis rejtélyes vírus ütötte fel a fejét, nevezzük el „Domenicalicoccusnak”. Tünetei közt találjuk a lehető legrosszabb pillanatban előkerülő technikai meghibásodást, a megmagyarázhatatlan stratégiai hibák sokaságát, szaporodó versenyzői hibákat. Nevezetesen… Whitmarshék még a szombat folyamán úgy döntöttek, kicserélik Hamilton autójában sérülésgyanús váltóját, elvégre még az öt rajthelyes büntetés is jobb, mintha miatta zsinórban harmadszor is nullázzon versenyzőjük. A folytatást ismerjük, a null kilométeres készülék a futamon is megadta magát, aminek következtében legalább 4-es fokozatban volt kénytelen abszolválni az utolsó 15 kört.

Ha már taktikánál tartunk. Jenson Button stábja is kitett magáért, amikor úgy döntöttek, hogy a legjobb 10 közül egyedüliként kemény keverékkel vágnak neki a Q3-nak, s így magának a futamnak is. Utólag persze könnyebb okoskodni, így vizsgáljuk meg, abban az adott pillanatban vajon miben bízhatott a Button- team? Elsősorban kényszer szülte ezt a váratlan húzást, ugyanis Jenson nem nagyon talált tapadást pénteken az opcionális abronccsal, nem sokon múlt egyébként, hogy ő is ugyanúgy odacsapja a verdát, mint tette azt csapattársa. Minekután elég tekintélyes volt pontbeli lemaradása az éllovas Webberhez képest, ez vállalható kockázatnak tűnt. (Az esős futamot addigra ki lehetett zárni.)

Különösen annak fényében, hogy azért volt némi alapja is döntésüknek. Abban bíztak, hogy míg a többiek kínlódni fognak lágy keveréken, s 10-12 kör elteltével érkeznek kereket cserélni, Button – jól ismert kímélő vezetési stílusával – pedig legalább fél távig növelheti előnyét, hogy aztán a felgumizódó pályán immáron lágyon is versenyképes legyen. A vártnál jobban felforrósodó aszfalt, valamint a biztonsági autós periódus végül keresztülhúzta számításaikat. Pontosabban egy harmadik tényezővel kiegészülve: Button nem volt eléggé gyors! Már a kvalifikáción is gondjai voltak. Három körre tankolták meg autóját, s már az első körben ígéretes, 1:31,378-as kört futott, így minden jel arra mutatott, hogy az addigra egyedül maradt Ferrarist, Alonsót feltétlenül megelőzheti. Igen ám, de a hátralévő két körét csúnyán elbaltázta a címvédő, a pályát is elhagyta nagy igyekezetében, így végül mindössze a hatodik helyen zárt. Amiből szerencséjére végül tiszta oldalas rajthely kerekedett.

Az előzmények fényében meglepően kicsi, mindössze 68 százados előnnyel hódította el az első rajtkockát Vettel. A heppenheimi fiatalembernek ez már a tizenharmadik a sorban, amivel olyan világnagyságokat ért be, mint Jack Brabham, Graham Hill, Jacky Ickx, vagy éppen Jacques Villeneuve és Juan-Pablo Montoya. Mindezt 59 futamon, 30%-os teljesítménye még azzal együtt is magáért beszél, hogy lehetne ez még impozánsabb is.

Visszatérve a gumi-dilemmához, nem egyedül Button volt annyira „merész”, hogy prímér keveréken álljon rajthoz. Vitantonio Liuzzi és Felipe Massa nyomán azonban nem világosodtunk meg, mennyire is volt valójában okos döntés kemény keveréken rajtolni, mivel már az első kanyarnál véget ért számukra a verseny, Timo Glock pedig – a SC-t kihasználva – az első két körön belül kétszer váltott abroncsot, így gyakorlatilag a teljes távot keményen gyűrte le, nagyobbrészt Jamamoto szélárnyékában haladva. Míg Buemi csak a nagyszámú kiesőnek hála fért a pontszerzők közé, Kobajasi felzárkózása éppen annak volt köszönhető, hogy ő friss lágy gumikon teljesíthette második etapját.

A szezon vége felé természetszerűleg megsokasodnak a pletykák, találgatásokkal bombáznak minket az újságok, mely versenyzők állása/ülése lehet veszélyben 2011-ben. Lehet némi valóságalapjuk, mert némely versenyzőn bizony az utóbbi időben megfigyelhető a görcsös akarás. Érdekes módon a legveszélyeztetettebb pilóták közül háromnak (vagy mind a négynek) rögtön a rajtnál véget ért a Japán Nagydíj. Egészen pontosan Lucas di Grassi még rajtpozícióját sem tudta elfoglalni, az idei évben – túlzás nélkül – az égvilágon semmit nem mutató, többre taksált brazil reménység a hírhedt 130R-ből kijövet vágta gumifalba a VR-01-est. A törés-zúzás igazán csak a piros lámpák elalvása után vette kezdetét. A láncreakciót Vitalij Petrov indította el, amikor a megszokott bámulatos rajtját követően ráhúzott Nico Hülkenberg Williamsére, az orosz a betonfalban kötött ki. Petrov ráadásként öthelyes rajtbüntetéssel számolható az elkövetkező Koreai Nagydíjon. Az ő feje fölött a 3,5 literes Formula-Renault géposztályt higgadt profizmussal nyerő Mihail Aljosin, míg Nicóé felett a GP2-es bajnok Pastor Maldonado kiterjedt szponzorációja lebeghet Damoklész kardjaként.

Valamivel előrébb a rajtnál beragadt Nico Rosberg okozott kalamajkát. Hamilton még gond nélkül kivágott mellőle, Massa előtt viszont nem volt már elegendő tér, így kikényszerült a pályát határoló füves részre. Innentől – ahogyan mondani szokás – csak utasa volt az F10-esnek, ami így kibombázta a pályáról Liuzzi Force Indiáját is. Hamilton kivételével egyébként minden korábbinál jobban kidomborodott a páratlan, tisztább oldal előnye. Kubica, Button, Barrichello, Heidfeld és Sutil is több pozíciót javított, más kérdés, hogy ebben közrejátszott a két baleset, valamint, hogy Jenson a 2-es kanyarra fordulva túlzottan óvatosan vette a gázt, így a belső íven Alonso vissza tudott menni elé.

Kubica üde színfoltja lehetett volna a futamnak, ám a jobb hátsó kerék másként gondolta. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez a SC mögött történt, belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha 300 körüli tempó mellett például a 130R-ban, vagy a célegyenes féktávjánál történik ez a malőr. Idén már nem először babrált ki a kerék valamelyik Renault-val, eddig mondjuk a 3-4 másodperces villámkerékcsere okozott némi fennakadást…

Lényeg a lényeg, amint a biztonsági autó nagy nehezen (eléggé vontatottan haladt a kármentés) elhagyta a pályát, a vb első öt helyezettje foglalta el az első öt pozíciót, őket követte Schumacher, aki régi cimboráját kérdés nélkül megette reggelire, tisztelői legnagyobb örömére a Mester teljesítménye eztán sem esett vissza. Mögötte a rajt nagy nyertesei következtek, sorrendben Heidfeld, Sutil és Alguersuari. A spanyol tinédzser egészen a 12. körig örülhetett pontszerzésének. Érkezett ugyanis a futam embere. Olybá tűnik, hogy Kobajasinál egyfelől egészséges összhangban van a japán pilótákra jellemző fékezhetetlen agresszió és a németes tudatosság, precizitás. (Nem véletlen, hogy előbb a kölni székhelyű Toyota mentorálta, majd Peter Sauber vette kezei alá az amagaszaki reménységet.) Másrészt kijött a helyismeret, a hazai pálya előnye. Olyan íveket választott, annyira hosszúra nyújtotta a féktávot, amire senki nem számított. A Toro Rossóval, majd 6 körrel később Adrian Sutillal szembeni manővert ráadásul kemény keveréken vitelezte ki, saját autójának épségét sem kímélve. Mindezt úgy, hogy komoly technikai fölényről sem beszélhettünk, hiszen az előzést követően alig volt gyorsabb 7 tizeddel Alguersuarinál. (Sutil azonnal beállt a boxba.) Ez a fajta bevállalós, eksztatikus versenyzés hiányzott az utóbbi évek futamairól, ebben rejlik Kamui valódi értéke.

Jegyezzük azért meg a történeti hűség kedvéért, hogy aznap egy másik japán fiatalember is kitett magáért. Mindenki számára ténykérdés, hogy Jamamoto Szakon kizárólag anyuci vastag bankókötegei miatt mutatkozhatott be a Super Agurinál, majd lehetett alkalmazott a Spykernél és a Renault-nál. Borzasztóan lassú, de legalább nem megy bele mindenfajta meggondolatlanságba. Az első emlékezetes versenyét ő is hazai földön futotta. Körökön keresztül eredményesen verte vissza a sokkal (hol másfél, hol 3-4 másodperccel) gyorsabb Trullit, Timo Glockot azonban 31. körbeli kerékcseréig nem engedte el maga mellett. Ez valamilyen szinten a németet is minősíti, mégsem szabad elvenni Szakontól a dicsőséget.

Visszakanyarodva az élmezőnyhöz, ott sem laposodott el a küzdelem. A két Red Bull természetszerűleg otthagyta a többieket, Vettel és Webber közt lényegi különbség nem volt, másfél-két másodperc környékén stabilizálódott. Az ausztrál listavezető észrevehetően nem erőltette a dolgot, higgadtságáról tanúbizonyságot téve megelégedett a biztos második hellyel. Egyedüli esélye a kerékcsere volt, ám Vettel szenzációs kivezető körével kétségtelenné tette a győztes kilétét. Hornerék szemlátomást tisztában voltak saját potenciáljukkal, nem feszítették az RB6-os határait. Előbb a 15. kör tájékán vettek vissza a tempóból, az addig mintegy 4 tizeddel lassabb Alonso is néhány kör erejéig fel tudta venni tempójukat, más kérdés, hogy addigi 4,6-os hátránya az etap végére így is 5,3-ra nőtt. A Ferrarinál nyilván tudatában is voltak ennek, így elsődleges feladatuk a veszteségek minimalizálása, magyarán a dobogó harmadik fokának megtartása volt. Ehhez nagy lépést tettek már lágy abroncson is, hiszen noha kicsivel (átlagosan 2 tizeddel), de körről körre gyorsabbak voltak Buttonnál, a közel 5 másodperces fór pedig még annak tudatában is bizakodásra adott okot, hogy a címvédő kerékcseréje azért még váratott magára.

A McLaren roppant kellemetlen helyzetbe került. Az a napvilágnál is világosabb volt, hogy Hamilton sokkal gyorsabb is lehetett volna lágy keveréken, biztosan konkurálhatott volna Alonsóval. Viszont a csapatnál még mindig egyenlő mércével mérik pilótájukat, Hockenheimben látott szabálytalan és sportszerűtlen, nyílt csapatutasítást pedig az előző hónapok nyilatkozatainak fényében kínos lett volna végrehajtani, így a két pilóta tulajdonképpen egymást akadályozta a jobb szereplés elérésében. Legtöbbet persze Hamilton bukott az eseten, sportemberi mivoltából legalább nem engedett, nem követelőzött csapatánál… A McLaren futama a váltóproblémák mellett ott ment el, amikor Button kissé elmélázott a 2-es kanyarban. Amennyiben a spanyolt maga mögött tudta volna tartani, s nincs az újabb meghibásodás Hamilton autójában, minden bizonnyal 3-4-ben hozzák le ezt a futamot.

A 18. körben Heidfeld nyitotta meg a tervezett kerékcserék sorát, az élmezőnyből pedig Hamilton cserélte először kopottas lágy abroncsait. Mivel mindössze 18 másodpercet gyűjtött össze Kobajasival szemben, a japán eléje került, de három kör elteltével a célegyenes végén a belső íven elment mellette. Miután a 24.-25. körök közt minden lágy szettel rajtoló pilóta meglátogatta szerelőit, valamelyest tisztult a kép. Noha Jenson Button átvette a vezetést, de kezdeti, mintegy 4 másodperces előnye folyamatosan csökkent a kéz a kézben kimagasló tempót diktáló Red Bullos duóhoz mérten.

Tiszta sor volt, hogy Buttonnak nemhogy a győzelemre, de még a negyedik hely megtartására sem volt szemernyi esélye. Azonnali kiállását mégsem indokolta semmi. Egyrészt a felgumizódó pályán a 30 körös lágy etap merész vállalkozásnak tűnt, másrészt 5. pozícióját senki sem veszélyeztette, hiszen Kobajasi – miután Jenson az élre állt – is 21,3 másodpercre, vagyis pontosan egy teljes kiállásnyival volt tőle lemaradva, ami az etap végére már a 30 szekundumot közelítette. Mivel a kerékcsere elnyújtásával Button pozícióját egyáltalán nem veszélyeztették, Whitmarshék úgy döntöttek, hogy ha már az egyik pilótájuk taktikája befuccsolt, legalább a másik helyzetét tegyék valamivel kecsegtetőbbé. Magyarán Jensont amolyan úttorlaszként használták abból a célból, hogy a két Red Bullt, de legalább Alonsót feltartsák annyira, hogy Hamilton profitálhasson belőle. Lewis nemkülönben nagyszerű tempót diktált, míg a 25. körben még 13,8-re volt lemaradva Vetteltől, a 37. kör végén már csak 7,2-et mért a stopper. Button olyannyira jól végezte feladatát, hogy a két RB már több mint egy másodperceket vesztett Hamiltonnal szemben, aki néhány kör elteltével minden bizonnyal nyomás alá helyezte volna Alonsót.

A körülményeket figyelembe véve minden adott volt ahhoz, hogy 6-8 körön belül összeérjen a vb-tabella első öt helyezettje. A folytatást ismerjük, továbbíródott Hamilton év végi pechszériája, jobb híján annak örülhetett, hogy legalább a pontszerzés összejött. Miután egyetlen valódi riválisuk kvázi kihullott a rostán, Button pedig dolga végeztével ment kereket váltani, a két Red Bull békés tempóban elaraszolt a célvonalig. Akció ismét csak a hátsó pontszerző helyek környékén történt, naná, hogy Kobajasi tálalásában. Miután a japán Buttonnal azonos körben megkapta vadonatúj lágy abroncsait, újfent beindult. Régi-új áldozata Alguersuari volt, a változatosság kedvéért kívülről ette meg a tehetetlen katalánt, aki mérgében még rá is húzta kormányát a Sauberre. A japán pályán maradt, nem sokkal később Barrichellót, majd csapattársát is megette reggelire. A zseniálisan kivitelezett manőverek közben az motoszkált bennem, vajon miért nem intették figyelemre áldozatait versenymérnökeik, koncentráljanak már jobban abban a fránya hajtűben? Bár a fene se tudja, mit értek volna vele…

Az utolsó körökben még két német kiesését írhattuk fel. Előbb Sutil alatt robbant fel a motor, de ő még meg tudta fogni a 130R-ben, Rosberg viszont nem úszta meg, a gumifalba csapódva alaposan összetört Mercedesét. (Ezzel a német, mint korábban Massa és Kubica is, matematikailag is kiesett a vb-esélyesek közül.) Így került végül a hatodik helyre Schumacher, aki végig az egész verseny során nagyszerű tempót diktált, majd körökön keresztül vegzálta csapattársát, s 200. alkalommal zárt pontszerző helyen. A sok kiesőnek köszönhetően még Buemi fért be a pontszerzők közé, Heikki Kovalainen pedig a visszatérő Lotus idei legjobb eredményét produkálta a maga 12. helyezésével, ezzel újabb nagy lépést tettek a konstruktőri 10. pozíció felé. Trulli és Glock idei, a két HRT-s pedig élete legjobb F1-es eredményének örülhetett.

Jövő héten következik az első Koreai Nagydíj Jeongamból, a debütáló helyszínen pedig sok minden eldőlhet. Elsősorban a McLaren sorsa. A konstruktőrök közt immáron 45 pontos hátrányban lévő alakulat innentől minden bizonnyal az egyéni versenyt favorizálja, ha ezt nézzük, akkor a 28, illetve 31 pontos nem is lenne veszedelmesen sok. A probléma inkább abban áll, hogy a csapat év végére teljesen szétesett, fejlesztéseik nem hozzák a várt javulást, nem eléggé strapabíró az autó, sok a hiba mind a stratégák, mind a pilóták részéről. Kijelenthető, hogy innen már csak egy esős futam segíthet Koreában…

Mivel a Red Bull dominanciája változatlanul ténykérdés, az igazi kérdés az, vajon képesek lesznek innen elbukni a bajnokságot? Egyes hírek szerint kisebbfajta káosz uralkodik csapaton belül. Míg a tulajdonosi kör, élükön a karvalytőkés Mateschitzcel, egyértelműen Vettel favorizálja, addig Hornerék mintha a sportszakmai szempontok felé húznának. Korea ebből a szempontból is vízválasztó lehet, az utolsó olyan pálya, ahol maximálisan kijöhet az RB fölénye…