Vettel: Az ellenfeleimnek kell aggódniuk2010.09.15. 16:41, Lady Véé
Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy az ellenfelei nincsenek sokkal jobb helyzetben, a szezon véghajrájában.
A Belga Nagydíjon elkövetett hibáját követően már veszni látszottak a 23 éves német világbajnoki reményei. Az Olasz Nagydíjon alkalmazott merész stratégiának, Hamilton kiesésének és Mark Webber gyengélkedésének köszönhetően azonban Vettel lemaradása 5 futammal a bajnokság vége előtt csak 24 pont. Az ismét bajnokesélyes Vettelnek így talán valóbban nincs vesztenivalója, és ez egyáltalán nem biztos, hogy jó hír az idén néhány esztelen száguldást is bemutató német ellenfeleinek.
„Elégedett vagyok, Olaszországban kihoztuk a maximumot, ami benne volt az autóban, és ez a legfontosabb. Ha ezt a következő öt futamon is sikerül ezt megcsinálnom, akkor én az eredménytől függetlenül is büszke leszek. Most hátul vagyok, de ezért a többieknek kell aggódniuk, hogy megtartsák az előnyüket, nekem pedig csak annyi a dolgom, hogy elkapjam őket.”
Vettel a csalódást keltő, műszaki és vezetői hibákkal tarkított szezonja ellenére is állítja, hogy sohasem bizonytalanodott el a bajnoki címet illetően.
„Ezt sohasem éreztem másként. Az új pontrendszer izgalmasabbá tette a dolgokat, még öt futam van hátra és rengeteg pontot lehet szerezni, ha visszanézünk a korábbi évekre a 10 pont volt, annyi, mint most 25, és ez öt futamra egyáltalán nem sok. Nyilvánvalóan mindenki elől szeretne lenni, és mi is ezt próbáljuk elérni, Monzában is a maximumot nyújtottuk, de ez csak a 4. helyre volt elég, de lehet, hogy a következő versenyen győzünk, majd az azt követő versenyen a harmadikak leszünk. A lényeg az, hogy mi mindent meg fogunk tenni, amit csak tudunk a világbajnoki cím érdekében. Már tavaly is megtanultuk, hogy sohasem szabad elveszteni a hitet, így nem kell siettetnünk a dolgokat, nem szabad pánikolni.”
|