A Red Bullnak a rajtra kell figyelnie2010.09.15. 16:40, Lady Véé
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, Mark Webbernek és Sebastian Vettelnek sokkal jobban kell rajtolni a versenyen, ha jó esélyekkel szeretnének pályázni a bajnoki címre.
Mindkét pilóta szenved a rajtnál, Webber az utóbbi két versenyen szörnyen rajtolt.
Az ausztrál pilóta a Belga Nagydíj rajtrácsáról nehezen tudott elindulni a felvezető körben kuplungprobléma miatt, majd az első kanyarban a hatodik volt, végül második helyen intették le. Ez a vasárnapi, Olasz Nagydíjon sem volt másképpen - Webber a negyedik helyről a kilencedikre esett vissza az első körben, majd a hatodik helyen ért célba.
Július végén, Németországban Vettel a pole pozícióból a harmadik helyre csúszott vissza, a két ferraris, Felipe Massa és Fernando Alonso előzte meg.
Habár Lewis Hamilton monzai kiesésének köszönhetően Webber visszavette első helyét az egyéni pontversenyben, Horner tudja, a gyenge rajt lehet csapatának sebezhető pontja a szezon döntő szakaszában.
"A rajtok nem voltak fantasztikusak" - értékelt a csapatfőnök. "Monzában az egyik leghosszabb egyenes vezet az első kanyarban, így ez rávilágított a gyengeségre, de keményen koncentrálunk erre a területre. Körültekintően kell megnézni ezt a területet, mert az év elején kiváló, nagy erős rajtjaink voltak. De az utóbbi néhány versenyen a rajtvonalnál teljesítményt veszítettünk, ez talán az alacsony leszorítóerő hatása, ám ezt még meg kell vizsgálni."
Horner ennek ellenére elégedett volt Webber teljesítményével, az ausztrál pilóta megelőzte Michael Schumacher, Vettelt és a williamses Nico Hülkenberget.
"Mark káprázatos versenyt futott. Feltüzelt állapotban volt. Csalódás, hogy Hülkenberg mögött sok időt veszített, mert azt hiszem, jobb eredményt érhettünk volna el, mint a hatodik hely. De Monzából úgy távozunk, hogy a konstruktőri bajnokságban növeltük előnyünket, Mark visszaszerezte első helyét a pilóták pontversenyében, ezt szerettük volna elérni."
A verseny során Vettel autója erőt veszített, majd visszatért a versenybe és végül a negyedik helyen ért célba azt követően, hogy a lágyabb keverékű abroncsot a verseny utolsó előtti körében cserélte le.
Horner beismerte, a Red Bullosok nem siratták meg Hamilton kiesését az első körben - a csapat megőrizte előnyét a konstruktőri világbajnokságban, azon a pályán, ahol arra számítottak, szenvedni fognak.
"Számunkra Monza jelentette a legnagyobb kihívást. Sikerült a McLarennél több pontot szerezni. Az utolsó öt verseny olyan pályákon zajlik majd, amely fekszik nekünk, ezeken a pályákon talán sokkal jobban kijön a két csapat közötti különbség. De remélhetőleg nem lesz olyan eltérés, melyre Monzában számítottunk."
|