Horner: Ha eljön az ideje, dönteni fogunk2010.09.15. 16:29, Lady Véé
A Formula-1-es csapatvezetők többsége szívesen lenne a Red Bull Racing első embere, Christian Horner helyében, akinek két versenyzője is harcban áll a bajnoki címért. A salzburgi brigád boldog, hogy ilyen jó pozíciót foglalnak el, ugyanakkor nehéz helyzetben is vannak, ugyanis hamarosan dönteniük kell, hogy kire építenek.
"A bajnokság egyelőre teljesen nyitott – öt pilóta verseng a bajnoki címért. Bízom benne, hogy az egyik Red Bull lesz az, aki megszerzi a végső győzelmet." – jelentette ki Horner a Servus TV "Sport and Talk" című műsorában.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e csapatsorrend, a szakember azt felelte: "Jelenleg ez nem kérdés, mert a versenyzők között kisebb a pontkülönbség, mint amit egy győzelemért lehet szerezni. A Ferrari már egy ideje Alonsóra épít, míg a McLaren és a mi csapatunk még dilemmában van a szoros küzdelem miatt. Ha eljön az ideje, mi is meghozzuk a szükséges döntést."
"Majd meglátjuk, hogy a következő versenyeken hogyan alakulnak az események. A matematikai és a gyakorlati esélyek alapján fogunk dönteni. Jó lenne megszerezni az egyéni és a konstruktőri címet is, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy leírjuk az ellenfeleinket, hiszen ők már voltak bajnok."
Ami a csapatutasításra vonatkozó szabályt illeti, Horner azt szorgalmazza, hogy mielőbb tisztázzák, hogy mit szabad és mit nem. "Ha egy szabályt nem lehet betartani, sem ellenőrizni, akkor értelme sincs. Nyílt lapokkal kell játszani és mielőbb tisztázni kell a dolgokat. Ez nemcsak a mostani bajnokság szempontjából fontos, hanem a jövőre nézve is. Lényeges, hogy mindenki tudja, hogy mi megengedett és mi nem. Mondják meg konkrétan, hogy engedélyezett vagy tiltott a csapatutasítás."
Mark Webber menedzsere, Flavio Briatore a Gazzetta dello Sportnak elmondta, hogy ha a csapat sokáig húzza még az egyenlősdit, elveszíthetik a címet: "A Red Bull még nem vette észre, hogy ha így folytatják, és a versenyzők továbbra is szabadon harcolhatnak egymással, akkor el fogják veszíteni a címet. A Ferrarinál tiszta a helyzet, Fernando (Alonso) a vezér, Felipe (Massa) pedig segít. Mark csapatánál teljesen más a helyzet."
|