Vettel: Ha a szakértőkre hallgatok, tekézem a rajtnál2010.09.12. 21:48, Lady Véé
A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel az első Formula-1-es győzelme helyszínén, Olaszországban csökkenteni akarta a hátrányát a bajnoki riválisaival szemben, azonban ez az időmérő edzés után nehéz feladatnak ígérkezik: a német pilóta a hatodik rajtpozíciót tudta csak megszerezni, emiatt a címért versengő ellenfelei mögé kell majd felsorakoznia a rajtrácsra.
"Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de azért csalódott vagyok. A telemetriai adatokból kiderül, hogy az egyenesben veszítek sok időt. Délelőtt az egyenes szakaszokon még három kilométeres óránkénti sebességgel gyorsabb voltam, mint délután. Ez furcsa. Délelőtt sem volt más a benzinmennyiségünk és a szél sem játszott szerepet abban, hogy az időmérőn rosszabb lett a köridőm." – mérgelődött Vettel.
"Már a második sikánban kettő vagy három tizedmásodperccel el voltam maradva Marktól. Nem tudom, hová lett a sebességem. Öt autó áll előttem. Ha a szakértőkre hallgatok, a rajtnál tekézni fogok velük. Majd meglátjuk, hogy össze tudom-e szedni magam." – folytatta a bajnoki tabella harmadik helyezettje.
"Sajnos ma nem voltunk jók, és az előrejelzések szerint az eső sem segít holnap. A futam hosszú lesz, majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle." – tette hozzá a 23 éves pilóta.
|