Mégis lesz csapatsorrend a Red Bullnál?2010.09.10. 18:02, Lady Véé
A Red Bull Racing tanácsadója, Hemlut Marko elvárja, hogy a salzburgi brigád megnyerje a hétvégén megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjat. Az osztrák szakértő szerint ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy a továbbiakban is komoly ellenfelek legyenek a bajnoki küzdelemben.
"A versenyzőink elég pechesek voltak, ezért most már itt lenne az ideje annak, hogy az élen harcoljunk. Ha meg akarjuk nyerni a címet, győznünk kell. A legjobb egy kettős diadal lenne, hogy csökkenteni tudjuk a lemaradásunkat a bajnoki összesítésben." – jelentette Marko.
Honfitársa, Gerhard Beger az osztrák Kleine Zeitungnak adott interjúban elmondta, hogy a Red Bullnak nincs oka a pánikra. "Ezzel az autóval nehéz lesz nem megnyerni a címet."
Ezzel szemben más szakértők úgy vélik, hogy amennyiben a Red Bull és a pilóták továbbra is gyakran hibáznak, tálcán fogják felkínálni a címet a riválisoknak. Néhány bennfentes meg van győződve arról, hogy azzal is hibát követnek el, hogy azonos esélyt biztosítanak a versenyzőiknek.
Marko ezzel kapcsolatban mindössze annyit mondott: "Monza után összeülünk és értékelni fogjuk a bajnoki esélyeinket. Ez után dönteni fogunk. Sebastian mindent belead, és néha hibázik, de ez belefér. Mark élete legjobb formájában van, és meg akarja ragadni a kínálkozó lehetőséget."
|