2010.09.10. 17:58, Lady Véé
A Red Bull menője, Sebastian Vettel volt a lelgyorsabb az Olasz Nagydíj második szabadedzésén. A német versenyző a két Ferrarist, Fernando Alonsót és Felipe Massát szorította maga mögé....
Sebastian Vettel elrontotta az olaszok ünnepét, azzal, hogy rögtön az után vette át a vezetést, hogy Fernando Alonso és Felipe Massa együttesen az élre ugrottak. Csupán másodpercekre volt lehetősége ünnepelni a hazai közönségnek, a Red Bull menője 76 ezreddel gyorsabb kört rajzolva vette el a legjobb helyet a spanyol Ferraristól.
A negyedik és ötödik helyen a két McLaren, Lewis Hamilton és Jenson Button végzett, akiket pedig az a Mark Webber követ, akinek autója az edzés végéhez közeledve megállt a pálya szélén. A Red Bull jelentése szerint a víznyomással akadtak gondok, így a visszavitt versenyautón a szerelők rögtön keresni kezdték a szivárgás okát.
Hetedik lett Rubens Barrichello, akit Robert Kubica, Nico Hülkenberg és Nico Rosberg követ. A Mercedes másik pilótája, Michael Schumacher ezúttal csupán a 14. helyig jutott.
A nap legpechesebb versenyzője Bruno Senna, aki alatt háromszor állt meg az autó.
A hétvége programja a harmadik szabadedzéssel folytatódik, 11:00-ás kezdettel.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Időeredmény |
Hátrány |
Kör |
1 |
Sebastian Vettel |
RBR-Renault |
1:22.839 |
|
27 |
2 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:22.915 |
0.076 |
32 |
3 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:23.061 |
0.222 |
20 |
4 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:23.154 |
0.315 |
22 |
5 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:23.210 |
0.371 |
38 |
6 |
Mark Webber |
RBR-Renault |
1:23.415 |
0.576 |
23 |
7 |
Rubens Barrichello |
Williams-Cosworth |
1:23.708 |
0.869 |
31 |
8 |
Robert Kubica |
Renault |
1:23.709 |
0.870 |
32 |
9 |
Nico Hulkenberg |
Williams-Cosworth |
1:23.852 |
1.013 |
30 |
10 |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:23.857 |
1.018 |
29 |
11 |
Adrian Sutil |
Force India-Mercedes |
1:24.181 |
1.342 |
35 |
12 |
Vitantonio Liuzzi |
Force India-Mercedes |
1:24.380 |
1.541 |
36 |
13 |
Vitaly Petrov |
Renault |
1:24.407 |
1.568 |
21 |
14 |
Michael Schumacher |
Mercedes GP |
1:24.448 |
1.609 |
29 |
15 |
Sebastien Buemi |
STR-Ferrari |
1:24.517 |
1.678 |
35 |
16 |
Pedro de la Rosa |
BMW Sauber-Ferrari |
1:24.547 |
1.708 |
32 |
17 |
Kamui Kobayashi |
BMW Sauber-Ferrari |
1:24.785 |
1.946 |
31 |
18 |
Jaime Alguersuari |
STR-Ferrari |
1:25.106 |
2.267 |
24 |
19 |
Jarno Trulli |
Lotus-Cosworth |
1:26.204 |
3.365 |
38 |
20 |
Heikki Kovalainen |
Lotus-Cosworth |
1:26.306 |
3.467 |
41 |
21 |
Lucas di Grassi |
Virgin-Cosworth |
1:26.631 |
3.792 |
31 |
22 |
Timo Glock |
Virgin-Cosworth |
1:26.676 |
3.837 |
25 |
23 |
Sakon Yamamoto |
HRT-Cosworth |
1:29.498 |
6.659 |
5 |
24 |
Bruno Senna |
HRT-Cosworth |
Idő nélkül |
|
3 |
|
Az események időrendi sorrendben
15:30 Az eredmény a végén nem változott, így Sebastian Vettel a két Ferrari előtt megnyerte a második szabadedzést.
15:29 Mark Webber autóját visszaszállították a szerviz úton a bokszba, a szerelők máris nekiálltak, hogy átvizsgálják, a vízszivárgás okát.
- Mark Webber autójában a víznyomással adódtak problémák, mely után csapata rögtön leállíttatta vele a motort.
15:23 Bruno Senna ismét pályára gördült. Ám az autója ismét megadta magát. Három hiba az első napon.
15:13 A Ferrari jelentése szerint annak ellenére, hogy Massa nem csapta oda az autóját, az mégis megsérült, így vélhetően ma már nem megy ki a pályára. Mark Webber autója megállt a pálya szélén…
15:10 Miközben Felipe Massa majdnem összetörte a Ferrarit a Parabolicában, Fernando Alonso rövid időre átvette a vezetést. A hazaiak bánatára a kettős elsőséget Sebastian Vettel hiúsította meg.
15:05 Az olaszok legnagyobb örömére egy Ferrari az élen 25 perccel a leintés előtt. Felipe Massa sikeresen maga mögé utasította a McLareneket, amelyek a lágy gumin nem tudtak javítani korábbi idejükön.
- A korábbi problémáit követően Bruno Sennának ismét alig volt lehetősége a pályára hajtani a második szabadedzés eddigi részében. Úgy tűnik, a benzinnyomással van probléma a HRT autójában. A brazil versenyző a BBC bokszutcai riporterének, Holly Samosnak a következőket nyilatkozta: „Csak négy kört teljesítettünk ma. Ez nem ideális, viszont azzal kell dolgoznunk, amink van. Ez egy nagyszerű pálya, így már nagyon várom a hétvége többi részét.”
14:56 Lewis Hamilton lágy gumikon próbálkozik, de csupán az első szektorban tud remekelni.
14:55 Felipe Massa felugrott a harmadik helyre, megelőzvén csapattársát, Fernando Alonsót. A két McLaren mögött jelenleg a két Ferrari áll.
14:34 Lewis Hamilton átvette a vezetést, csapattársa azonban ismét zárkózik fel mögé.
14:30 "Könnyű" helyzetben a McLaren – a két megoldása között jelenleg 23 ezredmásodperc a különbség.
14:20 A McLarennél Jenson Button továbbra is a nagy szárnnyal hajt, míg Lewis Hamiltonnál változtatnak az F-csatorna nélküli alacsonyabb leszorító erős csomagra. A csapat megpróbálja összehasonlítani a két lehetőséget.
14:16 Jenson Button az élen a hétvége legjobb idejével. Mögötte az olaszok legnagyobb örömére Fernando Alonso és Felipe Massa áll.
14:13 Michael Schumacher a Parabolicában elvétette a féktávot és kicsúszott a kavicságyba, azonban onnan gond nélkül visszaérkezett a pályára, majd a bokszba hajtott.
Alan Baldvin újságíró azt írja a Twitteren, hogy a „Gazettás" Andrea Cremonesi egy Vettelről készült könyv példányát nyomott a kezébe, melynek egyelőre csupán az olasz verziója elérhető, azonban tervben van az angol nyelvű megjelenés is.
14:07 Nem indul jól a második szabadedzés sem Bruno Senna számára, aki el sem tudta igazán hagyni a bokszutcát, máris vissza kellett tolni az autóját.