A Red Bull kedvence nyerte a második edzést Monzában2010.09.10. 17:35, Lady Véé
Sebastian Vettel, a Red Bull-Racing német versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a délutáni tréningen, közvetlen Fernando Alonso előtt, aki nem sokkal maradt le az első helyről.
A harmadik helyen a spanyol világbajnok csapattársa, Felipe Massa zárt a másik F10-essel. Mark Webber autója megállt.
10 perc és kezdetét veszi a második szabadedzés a 2010-es Olasz Nagydíjon Monzában. Az első tréninghez hasonlóan 90 perce lesz a versenyzőknek a körözgetésre. Lényegesen melegebb van, mint az első edzésen volt. A levegő hőmérséklete 26°C, addig a pálya 37°C-os. Ebben a pillanatban zöldre váltott a lámpa a bokszutcában, szabad az út a versenyzők előtt. Elsőként Jaime Alguersuari hajtott ki a bokszból a Toro Rosso-val. A spanyolt Vitaly Petrov, és Sakon Yamamoto követte.
Egyre több versenyző merészkedik ki a pályára. Petrov után Mark Webber, és Adrian Sutil is rajt szimulációt hajtott végre. A Ferrari bokszában ott van Fabio Capello is, az angol labdarugó válogatott edzője is.
Senna autóját visszatolják a bokszba, valami ismét nem stimmel az autóval. Az első mért idő Alguersuari-é: 1:27.950. Már Petrov vezet: 1:25.290. Folyamatosan változik a sorrend. 1 óra 25 perc van vissza edzésből. A pillanatnyi sorrend: Petrov, De la Rosa, Alguersuari, Buemi, Kobayashi, Sutil, Yamamoto, Di Grassi.
Petrov ideje: 1:25.290. Jelenleg 14 versenyzőnek van mért ideje. Kubica az élen: 1:24.822. Az első 10: Kubica, Button, Hülkenberg, Petrov, Buemi, De la Rosa, Alguersuari, Sutil, Liuzzi.
1 óra 19 perc van vissza. Az első 15: Kubica, Hülkenberg, Alonso, Button, Liuzzi, Petrov, Buemi, De la Rosa, Alguersuari, Schumacher, Kobayashi, Trulli, Kovalainen, Yamamoto, Di Grassi.
1 óra 17 perc! Továbbra is Kubica az élen: 1:24.269. Button ugrott az élre: 1:24.062.
Az első 10: Button, Kubica, Hülkenberg, Barrichello, Sutil, Alonso, Buemi, Liuzzi, Petrov, De la Rosa.
Schumacher tett egy kis kitérőt az utolsó kanyarban a homokágyban.
Alonso már a második a Ferrarival. 1 óra 15 perc. Ahogy az várható volt, a srácok szépen belecsaptak a lecsóba. Lényegesen aktívabb a mezőny a második edzésen, noha most csak Button, Alonso, Massa, Kobayashi, Di Grassi, és Webber van kint a pályán.
A sorrend: Button, Alonso, Kubica, Hülkenberg, Barrichello, Sutil, Massa, Buemi, Liuzzi, Petrov, De la Rosa, Kobayashi, Webber, Alguersuari, Schumacher, Trulli, Kovalainen, Yamamoto, Di Grassi.
Button ideje: 1:23.296. Alonso ideje a második helyen: 1.23.925. Eddig úgy néz ki, hogy a McLaren csapatnak finoman szólva is fekszik Monza.
Senna, Vettel, Hamilton és Glock egyelőre mért idő nélkül. A Force India mellőzi az F-csatorna használatát. A csapat tájékoztatása szerint az új aerodinamikai csomagnak jobban fekszik, ha a rendszer nincs autóban. 1 óra 10 perc. A pillanatnyi sorrend: Button, Alonso, Rosberg, Massa, Kubica, Hülkenberg, Barrichello, Sutil, Kobayashi, Buemi, Liuzzi, Webber, Petrov, De la Rosa, Schumacher, Trulli, Kovalainen, Yamamoto, Di Grassi.
Hamilton és Vettel is a pályán. A két sztár továbbra is mért idő nélkül.
Az első 10: Button, Alonso, Rosberg, Massa, Kubica, Hülkenberg, Barrichello, Sutil, Webber, Kobayashi.
1 óra 6 perc. Az első 15: Button, Alonso, Rosberg, Massa, Kubica, Hülkenberg, Barrichello, Sutil, Webber, Vettel, Kobayashi, Buemi, Liuzzi, Petrov, De la Rosa. Lewis Hamilton bekezdett, már a második. Az első 5: Button, Hamilton, Alonso, Vettel, Rosberg. Hamilton most túlságosan is sietősre vette. A brit pilóta elfékezte magát az első kanyarban. Ennek a körének lőttek.
1 óra 1 perc! Az első 15: Button, Hamilton, Alonso, Vettel, Rosberg, Kubica, Massa, Hülkenberg, Barrichello, Sutil, Webber, Schumacher, Petrov, Kobayashi, Buemi.
1 óra. Az első 10: Button, Hamilton, Alonso, Vettel, Kubica, Rosberg, Massa, Hülkenberg, Barrichello, Sutil.
Button ideje: 1:23.296. Hamilton: 1:23.869. Alonso: 1:23.925. 57 perc! Továbbra is Button az élen, ám időközben Hamilton magasasbb sebességi fokozatba kapcsolt. Button: 1:23.296. Hamilton: 1:23.361.
Hamilton 9 megtett kör után átvette a vezetést: 1:23.154. A két McLaren messze a leggyorsabb a második szabadedzésen. Hamilton: 1:23.145. Button: 1:23.296. Alonso: 1:23.925.
Button javít: 1:23.210. 54 perc. A sorrend: Hamilton, Button, Alonso, Vettel, Kubica, Rosberg, Massa, Hülkenberg, Sutil, Barrichello, Buemi, Webber, Schumacher, Petrov, Kobayashi, Liuzzi, De la Rosa, Alguersuari, Trulli, Kovalainen, Yamamoto, Di Grassi, Glock, Senna – idő nélkül.
Egyelőre senki sem tudja megközelíteni a két McLaren-t. Hamilton: 1:23.154. Button: 1:23.210.
Az első 10: Hamilton, Button, Alonso, Vettel, Kubica, Rosberg, Massa, Hülkenberg, Sutil, Barrichello. 50 perc.
Az első 15: Hamilton, Button, Alonso, Vettel, Kubica, Rosberg, Massa, Hülkenberg, Sutil, Barrichello, Webber, Buemi, Schumacher, Petrov, Kobayashi.
A mezőny nagy része a bokszban van most. Jelen állás szerint nehéz elképzelni azt, hogy a McLaren nem lesz harcban holnap az első rajtkockáért, még akkor is, ha még az első napon sem vagyunk túl. 46 perc! Az első 10: Hamilton, Button, Alonso, Vettel, Kubica, Rosberg, Massa, Webber, Hülkenberg, Sutil.
Nyugodt mederben folydogál a második edzés.
A paddockban most mindenki a McLaren sebességéről beszél. Egyelőre nem tudni, hogy mekkora a csapat valódi előnye, ha egyáltalán van a többiekkel szemben. Vettel és Massa folyamatosan jó köridőket fut, de nem tudják beverekedni magukat a McLaren autók közé, vagy elé.
Massa felugrott a harmadik helyre: 1:23.891. Senna továbbra is „civilben” figyeli az eseményeket. Ez sem egyelőre a brazil hétvégéje.
Az első 10: Hamilton, Button, Massa, Alonso, Vettel, Kubica, Rosberg, Webber, Hülkenberg, Sutil. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke kissé gondterheltnek tűnik. Az első 5: Hamilton, Button, Massa, Alonso, Vettel.
Button jő körön van. Az első szektorban megdöntötte a rekordját. Hamilton válasza: legjobb első szektor az edzésen. Egyikőjük sem tudott javítani az idején.
A Mercedes kissé gyengélkedik. Rosberg 7., Schumacher 13. Nico kint van a pályán, Michael bent a bokszban.
34 perc. Az első 10: Hamilton, Button, Massa, Alonso, Vettel, Kubica, Rosberg, Webber, Hülkenberg, Sutil.
Hamilton jobb első szárnya megsérült. A brit most visszahajtott a bokszba. Szép köre lehetett volna, az első szektorban rekordidőt futott.
Senna ismét az autójában. A csapatnak sikerült megjavítani a gépet. 30 perc. A pillanatnyi sorrend: Hamilton, Button, Massa, Alonso, Vettel, Kubica, Rosberg, Sutil, Webber, Hülkenberg, Petrov, Barrichello, Schumacher, Buemi, Liuzzi, Kobayashi, De la Rosa, Alguersuari, Trulli, Kovalainen, Glock, Di Grassi, Yamamoto, Senna.
Alonso jelenleg első vezetőszárny cserére vár a Ferrari bokszában. Sutil csúszott le egy pillanatra a pályáról az Ascari kanyarban.
Hoppá-hoppá. Felipe Massa javít: 1:23.289. Hamilton ideje: 1:23.154. Button ideje: 1:23.210.
Kobayashi is eltévedt az Ascariban. Massa az élen, ez ám a meglepetés. A semmiből. Massa ideje:1:23.061.
Az első 10: Massa, Hamilton, Button, Vettel, Alonso, Kubica, Rosberg, Sutil, Webber, Hülkenberg. Alguersuari a pálya szélén. Ezzel valószínűleg vége is az edzésének. Franz Tost, a Toro Rosso főnöke fogja is fejét.
Massa: 1:23.061. Hamilton: 1:23.154. Button: 1:23.210. Vettel: 1:23.311. 21 perc! Az első 10: Massa, Hamilton, Button, Vettel, Alonso, Kubica, Rosberg, Sutil, Webber, Hülkenberg.
Massa nagyot hibázott az utolsó kanyarban, majd miután visszaevickélt a pályára, behajtott a bokszba.
Alonso át is vette a vezetést: 1:22.915. Már Vettel az élen: 1:22.839. Kezdődik a show.
18 perc. Az első 10: Vettel, Alonso, Massa, Hamilton, Button, Webber, Barrichello, Rosberg, Kubica, Hülkenberg. Vettel ideje az élen: 1:22.839.
Mark Webber autója megadta magát. Nem jó hír a világbajnokság második helyezettjének. A második szektorban állt meg az ausztrál.
10 perc! Az első 10: Vettel, Alonso, Massa, Hamilton, Button, Webber, Barrichello, Hülkenberg, Rosberg, Kubica.
Senna autója ismét megállt. Ezek szerint nem sikerült teljesen megjavítani a Cosworth motorral hajtott autót.
7 perc! A sorrend: Vettel, Alonso, Massa, Hamilton, Button, Webber, Barrichello, Kubica, Hülkenberg, Rosberg, Sutil, Liuzzi, Petrov, Schumacher, Buemi, De la Rosa, Kobayashi, Alguersuari, Trulli, Kovalainen, Di Grassi, Glock, Yamamoto.
Vettel, Alonso, Massa, Hamilton, Button, Webber, Barrichello, Kubica, Hülkenberg, Rosberg, Sutil, Liuzzi, Petrov, Schumacher, Buemi, De la Rosa, Kobayashi, Alguersuari, Trulli, Kovalainen, Di Grassi, Glock, Yamamoto, Senna – idő nélkül.
Végeredmény - hamarosan
1. Vettel Red Bull-Renault 1:22.839 27
2. Alonso Ferrari 1:22.915 + 0.076 32
3. Massa Ferrari 1:23.061 + 0.222 20
4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:23.154 + 0.315 22
5. Button McLaren-Mercedes 1:23.210 + 0.371 38
6. Webber Red Bull-Renault 1:23.415 + 0.576 23
7. Barrichello Williams-Cosworth 1:23.708 + 0.869 31
8. Kubica Renault 1:23.709 + 0.870 32
9. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:23.852 + 1.013 30
10. Rosberg Mercedes 1:23.857 + 1.018 29
11. Sutil Force India-Mercedes 1:24.181 + 1.342 35
12. Liuzzi Force India-Mercedes 1:24.380 + 1.541 36
13. Petrov Renault 1:24.407 + 1.568 21
14. Schumacher Mercedes 1:24.448 + 1.609 29
15. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:24.517 + 1.678 35
16. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:24.547 + 1.708 32
17. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:24.785 + 1.946 31
18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:25.106 + 2.267 24
19. Trulli Lotus-Cosworth 1:26.204 + 3.365 38
20. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:26.306 + 3.467 41
21. di Grassi Virgin-Cosworth 1:26.631 + 3.792 31
22. Glock Virgin-Cosworth 1:26.676 + 3.837 25
23. Yamamoto HRT-Cosworth 1:29.498 + 6.659 5
24. Senna HRT-Cosworth 3
|