Horner higgadt versenyzést vár Vetteltől2010.09.08. 14:24, Lady Véé
A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel számos kritikát kapott a Belga Nagydíj után, ahol egy sikertelen előzési manőver során összeütközött bajnoki ellenfelével, Jenson Buttonnal. Néhány szakértő "türelmetlen dúvadnak" nevezte a bajnoki tabella harmadik helyezettjét, amit a salzburgi csapat vezetője, Christian Horner nem hagyhatott annyiban.
"Sebastian egy nagyszerű versenyző, de még nagyon fiatal, emiatt nincs olyan sok tapasztalata. Egy ilyen kiélezett helyzetben természetesen fontos, hogy a pilóta megőrizze a nyugalmát, és a céljaira összpontosítson. Seb pontosan erre törekszik és folyamatosan tanul." – jelentette ki a Sportwoche című hetilapnak a szakember, aki nem akarja előnyben részesíteni Mark Webbert, a 28 pontos előnye ellenére sem.
"Mark élete legjobb formájában van, de egész biztos, hogy senkit sem fogunk előnyben részesíteni. Mindketten azonos esélyekkel rajtolhatnak, ugyanis a Red Bullnak nem számít, hogy ki nyer, amíg miénk a diadal. Nem fogunk csapatutasítást végrehajtani és nyílt lapokkal játszunk."
A brit csapatvezető az Isztambulban történtek után tisztában van azzal, hogy kockázatos, ha a versenyzők, egymás ellen harcolnak, mégsem akarnak változtatni az elveken. "Törökországban nem adtunk ki konkrét utasítást senkinek sem, de bíztunk benne, hogy ha előzésre kerül a sor, a versenyzők figyelni fognak egymásra. Sajnos nem így lett és mindketten túl messzire mentek."
"Ennek ellenére sem akarunk semmin sem változtatni: Az egyetlen kérésünk a versenyzők felé az, hogy ne üssék ki egymást. Ettől eltekintve szabad a csata."
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is felhívta a figyelmet arra, hogy nem fogják előnyben részesíteni Webbert. "Néhány hete Mark akarta, hogy legyen egyenlősdi csapatban, éppen ezért semmi okunk nincs arra, hogy most őt mégis előnyben részesítsük."
|