Webber: A csapatnak hamarosan döntenie kell2010.09.07. 20:17, Lady Véé
A Red Bull Racing versenyzője, Mark Webber jelenleg a második helyen áll a bajnoki összesítésben három ponttal lemaradva az éllovas Lewis Hamiltontól. Az ausztrál pilótát Sebastian Vettel követi a rangsorban 28 pontos hátránnyal, emiatt a hatszoros futamgyőztes bizakodva várja a folytatást.
"Boldog vagyok, hogy előnyben vagyok néhány vetélytársammal szemben, és az is nagyszerű, hogy 28 ponttal többet szereztem, mint Seb. Majd meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a további versenyek, és ennek megfelelően döntünk arról, hogy hogyan tovább. Szeretnék minél jobban meglépni a riválisoktól."
"Csak magamra összpontosítok, hogy az évad végéig harcban állhassak a bajnoki címért. Továbbra is azt teszem, mint eddig: Mindent beleadok. Eddig minden remekül alakul. Nem tudom kontrollálni Sebet, ő a maga versenyeit futja, de a csapatnak, vélhetőleg hamarosan döntést kell hoznia." – jelentette ki a 34 éves pilóta a Servus TV „Sport and Talk” című műsorában.
"Az autó teljesítménye egyszerűen fantasztikus, még a kanyarokban is hatalmas sebességgel közlekedhetünk, ami az Adrian Newey vezette nagyszerű tervezői csapatnak köszönhető, és természetesen a szerelőknek, akik mindig remek munkát végeznek. Az utóbbi három évben sokat fejlődtünk, és az egyetlen gyenge pontunk az, hogy az egyenes szakaszokon nem vagyunk olyan gyorsak. Ezen még javítani kell, hogy a lehető legjobb eredményt érhessük el Monzában."
"Ez nem lesz egyszerű, mert a vetélytársaink nagyon jók az egyenesekben. A Force India, a Ferrari és a McLaren is gyorsnak ígérkezik, de mindent bele fogunk adni, utána pedig olyan helyszínek következnek, amelyek nekünk kedveznek."
|