Vettelnek meg kell tanulnia kezelni a médiát – mondja Coulthard2010.09.02. 21:39, Lady Véé
Annak ellenére, hogy két éve elhagyta a Forma 1-et, mint versenyző, David Coulthard továbbra is részese a száguldó cirkusznak, egyrészt, mint a Red Bull tanácsadója, másrészt, mint a BBC Forma 1-es kommentátora. Mivel még versenyzőként sokat tapasztalt a sajtó különböző hozzáállásából, a skót úgy véli, Vettelnek meg kell tanulni a médiához való kapcsolatot
Coulthard nehéz időszakban került be a Forma 1 körforgásába – Senna halála után, ő kapta meg a legendás brazil ülését a Williamsnél, amit a következő évben első futamgyőzelmével hálált meg. Később, 2001-ben csak kevéssel vesztette el a bajnoki harcot Michael Schumacherrel szemben.
„Amikor kezdtem Forma 1-es karrierem 1994-ben, több rossz lépésem is volt abban az évben.” – írta Coulthard a The Daily Telegraph-ban lévő rovatában.
„Mindenki szépeket írt rólam, azt hittem az összes újságíró a barátom, a büszkeség majd szétvetett. Aztán jött 1995, ahol öt pole pozíciót értem el, ám sok hibám is volt: megpördültem Németországban, s a tartalék autóval kellett indulnom, kiestem Monzaban a felevezető körben, így a verseny már nélkülem indult el, Adelaide-ben nekimentem a boxutca falának és akkor azt hittem, az összes újságíró gyűlöl.”
Vettelt idén a média és a szurkolók is változatosan kezelték.
„… Emlékszem, eltelt egy idő, mire rájöttem, ez az a verseny (média, szurkolók), ebben a harcban nem lehet nyerni. Soha semmi személyes nem volt ellenem. Csak a történetek. A Forma 1 a sport média vezetője és az újságírók `a jó, a rossz és a csúf`.”
Vettel idén eddig hét alkalommal indult a pole pozícióból, kilencszer az első sorból, ezekből két győzelmet tudott szerezni, ám az újságírók általában nem a gyorsaságáról, hanem a hibáiról írnak, most éppen legutóbbi, Jenson Buttonnal való ütközéséről.”
„Olyasmi ez, amit Sebastian Vettelnek szem előtt kell tartani, ha azt akarja, hogy megszűnjenek a szurkálások.”
|