Button szerint a szigorúbb vizsgálat érintette a Red Bullt2010.09.01. 12:08, Lady Véé
Jenson Button szerint a szigorúbb, az első szárnyakat komolyabban vizsgáló ellenőrzés hatása, hogy a Red Bull versenyképessége csökkent Belgiumban.
Button a 16. körig, míg össze nem ütköztek Sebestian Vettellel, csapattársa, Lewis Hamilton mögött autózott, s minden jel arra mutatott, hogy egy domináns kettős győzelmet szerezhetnek. Végül Mark Webber lett a második, de ezt az ő és Vettel kiesésének, valamint Robert Kubica boxbeli pechének köszönheti. /Azért azt is hozzá kell tenni, hogy a rajt utáni pozíció vesztését meg egy, a felvezető körben felmerült műszaki problémának./
Bár a Red Bull azt állította, hogy az alacsony és a közepes leszorító erőt kívánó pályákon (így a belga és az olasz pályákon) hátrányban lesznek, mert ezek nem felelnek meg az RB6 aerodinamikai tulajdonságainak, Button most azzal gyanúsította meg Adrian Newey-t, hogy korábbi állításukkal szemben, módosítani kellett az autón, hogy képes legyen megfelelni az FIA fokozott rugalmassági vizsgálatának.
„Azt gondolom, a Red Bull tempóját igenis befolyásolta az új vizsgálat.” – mondta Button. „Remélem, az új, még szigorúbb vizsgálat Monzában ismét hatással lesz rájuk. Azt mondták, nem kell módosítaniuk a szárnyon. Ám a versenyen meg azt láttuk, hogy most nem görbül le annyira a szárnyuk.”
Button azt sem hagyta ki, hogy Webber szerint, a Red Bullnak hamarosan el kellene dönteni, kit támogat jobban a bajnoki címért vívott harcban, s természetesen itt magára gondolt.
„Nem hiszem, hogy ez lesz, ők szerelmesek Vettelbe.”
|