Dennis: Vettel túlságosan vehemens2010.09.01. 12:04, Lady Véé
A McLaren vezérkara a Belga Nagydíj után neheztelt Sebastian Vettelre, aki egy előzési manőver során kiütötte a versenyből a bajnoki esélyes pilótájukat, Jenson Buttont. A csapat vezetője, Martin Whitmarsh a futam leintését követően élesen bírálta a német pilótát, aki véleménye szerint "túl sokat hibázik."
A wokingi brigád korábbi istállófőnöke, Ron Dennis szintén nem lelkesedett a manőverért és csatlakozott a kritikusok táborához. "A legegyszerűbb dolog azt mondani, hogy versenybaleset volt. Sebastian túlságosan vehemens – emlékezzenek csak vissza a csapattársa elleni manőverére, amikor kiesett a versenyből. Nagyszerű, ha valaki támadásba lendül, és nagyszerű, ha valaki versenyképes, de a mondás, miszerint "ahhoz, hogy elsőként érj célba, célba is kell érned" nagyon is igaz."
A szakember a GPUpdate portálnak elmondta, hogy amennyiben Vettel nem tud bajnoki címet nyerni az idén, azért egyes egyedül önmagát hibáztathatja majd. A McLaren csak bízhat abban, hogy Button bajnoki címe nem a belgiumi kiesés miatt úszik majd el. "Az egy dolog, hogy valaki kiejti magát a versenyből, és teljesen más, ha a kollégáját vagy valaki mást üt ki. Ez egy elkerülhető baleset volt, és Vettelnek nagy szerencséje volt, hogy megúszta egy áthajtásos büntetéssel." – tette hozzá Dennis.
|