Hamilton: Óriási hiba lenne bárkit is leírni2010.09.01. 12:01, Lady Véé
Lewis Hamilton megnyerte a Belga Nagydíjat, amivel visszavette a vezetést a bajnoki összesítésben legfőbb ellenfelétől, Mark Webbertől. A McLaren-Mercedes versenyzője nagyon boldog volt, hogy sikerült az élre törnie, de tisztában van azzal, hogy még hosszú az évad, és bármi megtörténhet.
"Noha vezetek a bajnokságban, nem fogom elbízni magam, hiszen az idén számtalanszor előfordult már, hogy megváltoztak az erőviszonyok. Annyira szoros a küzdelem, hogy valóban bármi megtörténhet. Jelen pillanatban Mark a legfőbb riválisom, de óriási hibát követnék el azzal, ha bármelyik ellenfelemet is leírnám. Mindig lehetnek váratlan fordulatok." – jelentette ki Hamilton, aki 2007-ben megtapasztalhatta, hogy az utolsó versenyen is el lehet veszíteni egy címet.
Az akkor még újonc pilóta két futammal az évad vége előtt 17 ponttal vezetett Kimi Räikkönen előtt az összesítésben, mégsem tudott bajnoki címet nyerni: Az évadzáró Brazil Nagydíjon Hamilton finn riválisa egy pontos előnnyel szerezte meg a címet.
"A Formula-1 a kezdetek kezdetén is kiszámíthatatlan volt, ezért mindig arra kell törekedni, hogy az adott versenyen maximálisan kiaknázzuk a lehetőségeket." – fűzte hozzá Hamilton.
|