Vettel: Eszem ágában sincs feladni2010.09.01. 11:59, Lady Véé
A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel csalódott, hogy nem tudott pontokat szerezni Belgiumban, amivel 31 pontra nőtt a hátránya a bajnoki tabella éllovasával, Lewis Hamiltonnal szemben. A német pilóta a futamot követően elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy balesetet okozott, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a kudarc ellenére sem adja fel a küzdelmet a bajnoki címért.
"Ami volt, elmúlt és sajnos nem tudok változtatni rajta. Nem vagyok büszke a balesetre, és nagyon sajnálom, hogy Jenson kiesett a versenyből, miután nekiütköztem az autójának. Hibáztam, amit nem is vitatok, de eszem ágában sincs lemondani a bajnoki címről. Még hat verseny van hátra, ahol bármi megtörténhet. Monza ugyan nem kedvez nekünk, de Spa sem a mi pályánk volt, mégis tartani tudtam Hamilton tempóját. Majd meglátjuk, de az a legfontosabb, hogy még semmi sincs veszve." – jelentette ki határozottan a bajnoki tabella harmadik helyezettje.
A salzburgi csapat vezetője, Christian Horner megerősítette Vettel elméletét, miszerint Monza vonalvezetése nem túl előnyös az RB6-os autó szempontjából. "A sok egyenes és a kevés kanyar miatt talán nem ez lesz a legjobb pályánk, és tisztában vagyunk azzal, hogy az olasz aszfaltcsík a McLarené, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy minimáljuk a veszteséget, ahogyan azt Mark tette Belgiumban."
"Biztos, hogy a monzai futam kemény lesz, de biztató, hogy Montrealban és Valenciában sem mi voltunk a legesélyesebbek, mégis jobban szerepeltünk a vártnál. Monza vonalvezetése kedvez a legkevésbé nekünk, ezért nem bánnám, ha esne az eső, utána azonban ismét támadásba lendülhetünk."
"Az Olasz Nagydíjat követően előnyösebb helyzetben leszünk, mivel a szingapúri és a japán aszfaltcsík is kedvez az RB6-os autónak, valamint a tervrajzok alapján Korea is jó lehet." – tette hozzá magabiztosan a Red Bull Racing első embere.
|