2010.08.31. 12:49, Lady Véé
Még fiatal, így tanulhat Button kiütéséből.
A Red Bullt irányító Christian Horner védelmébe vette a belgiumi bakija miatt össztűz alá vett Sebastian Vettelt, és megismételte, hogy nem állít fel csapatsorrendet. Már csak azért sem, mert ha a Ferrarit megbüntetik Hockenheimért, nőhet a német pontszáma.
A Magyar Nagydíj után Belgiumban is áthajtásos büntetést kapott Sebastian Vettel, de míg a Hungaroringen csak a győzelmet vesztette el a Safety Car mögött elkövetett hibája miatt, Spában a pontszerzéstől is megfosztotta magát, amikor összeütközött Jenson Buttonnal.
A McLaren csapatfőnöke szerint ileyen bakikat legfeljebb az utánpótlás-kategóriákban látni, a Red Bullt irányító Christian Horner ugyanakkor védelmébe vette a 23 éves pilótát.
"Nagyszerű autóversenyző, de még mindig rendkívül fiatal, és nagyon könnyű kritizálni valakit, aki még viszonylag tapasztalatlan" - idézi a csapatfőnököt az Autosport. - "Egészen biztos, hogy tanulni fog a történtekből. Sebastian tudja a legjobban, hogy tanulnia kell belőle, mivel már most rendkívül érett. Nagyon alaposan ki szokta elemezni a teljesítményét, és biztos vagyok benne, hogy talpra fog állni a mostani megrázkódtatásból. Őrültség lenne már most leírni."
Horner hozzátette: az ütközésben a 2. helyen haladó Button is közrejátszott, mivel korai fékezésével meglepte az őt támadó Vettelt.
"Szemernyi kétség sem férhet hozzá, hogy borzasztóan tehetséges autóversenyző, de ez azok közé a versenyek közé tartozott, amelyeken semmi sem jön össze neki" - fogalmazott. - "Nehéz dolga volt. A másodperc törtrésze alatt kellett döntéseket hoznia, és elkövetett egy hibát, miközben Jensonnel versenyzett. Jenson teljesen meglepte a féktávjával. Amikor megpróbálta kikerülni, megpördült, és Jensont is magával rántotta, de roppant nehéz körülmények uralkodtak."
Vettel később Tonio Liuzzival is koccant, így defektet kapott, majd az esőben a gumistratégiáját is elrontották, így csak 15. lett, és 28 pontos hátrányba került a másik Red Bullt vezető Mark Webber mögött. Bár az ausztrál a leintés után célzott rá, hogy ha ez így megy tovább, a csapatnak őmögötte kell felsorakoznia, Horner már vasárnap kizárta ennek lehetőségét.
"Az csapatutasítás lenne, márpedig az tilos" - ironizált. - "Mark valóban több versenyt nyert az idén, mint bármelyik ellenfele, és kétségkívül élete formájában vezet. A szezon eddigi része alapján valóban azt kell mondanunk, hogy nagyszerűek a kilátásai, de ahogy itt is láttuk, nagyon gyorsan megváltozhatnak a dolgok, ezért egyelőre csak egy bolond írná le Sebastiant."
Vettel, aki a Red Bull tempófölénye dacára az idén még csak két győzelmet aratott, ugyancsak nem tett le a világbajnoki címről.
"Még jó néhány verseny hátravan, és láttuk, mennyire gyorsan felborulhatnak az erőviszonyok" - nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak. - "Monzában nehéz dolgunk lesz, de ma legalább dobogós helyezést érdemeltünk volna, és még semmi sincs veszve. Fel a fejjel, tovább kell lépnünk."
A Red Bull sportprogramját irányító Helmut Marko megjegyezte: már csak azért sem érdemes háttérbe szorítani Vettelt, mert a Német Nagydíjon 3. lett Fernando Alonso és Felipe Massa mögött, és a Motorsport Világtanács a közelgő tárgyaláson akár meg is foszthatja eredményétől a csapatutasítás bűnébe eső Ferrarit.
"Szeptember 8-án tízzel megnőhet Sebastian pontjainak a száma" - fejezte ki reményeit Marko.