Whitmarsh: Vettel túl sokat hibázik2010.08.29. 22:14, Lady Véé
A McLaren-Mercedes keményen odaszólt a Red Bull fiatal német versenyzőjének, ám az osztrák istállót sem kell féteni.
A két istálló továbbra is támadja egymást, és nem csak a versenypályákon.
„Ma talán Lewis Hamilton volt a legboldogabb ember Belgiumban.” – nyilatkozta a Red Bull-Racing csapatfőnöke.
„Lewis fantasztikus munkát végzett. Megnyerte a versenyt, mert ő volt a leggyorsabb. Egy pillanatra sokkos helyzetbe került, amikor majdnem kiesett, de visszahozta magát a versenybe. Tényleg remek volt.” – kezdte a McLaren-Mercedes csapatfőnöke.
Mindeközben folytatódott az áskálódás a két csapat között. Ezúttal a Red Bull szúrt oda az istállónak.
„Mi ugyanazzal a szárnnyal érkeztünk meg ide, mint amit Magyarországon használtunk. Talán az ő szárnyaik voltak a legflexibilisebbek ezen a hétvégén.” – Horner.
Addig Whitmarsh Sebastian Vettel hibáját boncolgatta, ami miatt Jenson Button kiesett.
„Ez egy junior sorozatban vétett hiba volt. Sebastian kedves fickó, de nem tett mást, mint kereste a belső ívet, ami nem volt meg, fékezett, és elvesztve az uralmát az autója felett kilökve Jenson-t. Sebastian túl sokat hibázik. Természetesen gyors, de még fiatal, és sokat kell tanulnia. A legjobb az lesz, hogy tanul, és egy másik autóval találkozik, nem a miénkkel.” – szólt be keményen Martin.
A világbajnokságban jelenleg Mark Webber, Vettel csapattársa a McLaren legnagyobb kihívója.
„Erős, gyors versenyzőről van szó, és úgy kell tekinteni rá, mint a fő ellenfelünkre, de még mindig sok versenyző van."
Horner szerint Monzában lesz a legnehezebb versenyük a szezonban, két hét múlva.
„Ez lesz a legnehezebb versenyünk.” – Christian.
„Remélem, hogy Christian-nak igaza van.” – reagált Martin.
|